QST

2015

A 2014. év. tevékenységi beszámolója

A   MOM  Rádióklub  Tevékenységi Beszámolója a 2014-es évről:

 

-részt vettünk 4 szakmai továbbképző előadáson a Civil Információs Centrumban
  (C.I.C.)

-A C.I.C.  egyik előadását  a MOM Kultúrházban tartotta: bemutattuk  részükre
  a Rádióklubunkat.

-részt vettünk klubunk alapítójának, Mikoleczky Györgynek temetésén

-tartottunk egy éves rendes-, és egy rendkívüli Közgyűlést

-Balatonszabadiban  rendeztünk egy rádiós-tábort, 8 fő résztvételével,

-egész évben végeztük vállalt munkánkat a Központi QSL-irodában

-rádiós-tábort rendeztünk a Naplás-tó partján (40 résztvevő)

-csapatunk eredményesen szerepelt  a „Nosztalgia Rádióamatőr”-versenyen

-nálunk bonyolította le  a nemzetközi Rádióamatőr  Szövetség   (IARU) ünnepélyes
  fogadását  országos szövetségünk, a  MRASZ.

-a rádióhullámok terjedésével kapcsolatos  műszaki – tudományos előadást tartott
  Bató András klubtagunk

-a Mellish Reef-i nemzetközi rádióamatőr- (DX-)expedició résztvevője, Kovács György
  klubtagunk tartott élménybeszámolót

-ebben az évben is  benyújtottuk pályázatunkat a  N.E.Á.-nál.  Eredmény:
  „formailag és tartalmilag megfelel, de  tekintettel a  nagyszámú pályázóra,”
  nem kaptunk támogatást.

-Berend Róbert klubtagunk a nemzetközi „HADX”-versenyen  harmadik helyezést ért
  el kategóriájában.

-klubunk étermunkájának eredményességét  mutatva, három új nemzetközi elismerő
  oklevéllel gazdagodtunk  (IOTA, DXCC, RDA)

 

Budapesten, 2015. május 17.-én:

                                                                                 Matzon Jenő

                                                                                   klubelnök

 

 

A 2014. év. pénzügyi beszámolója

 

2014

Klubközgyűlés

Előkészületek:
   a tagság kiértesítése (levelezőlistán, személyesen, telefonon és  levélben)
   a  MOM Kultúrális Központ vezetése  a "Simándy II" termet bocsájtotta  rendelkezésünkre (ingyen)
   HG5YFA több mint 50 darab szendvicset készített, HA5FA  kávét, üdítőket vásárolt.
   HA7PR  kb. 3 kiló sós süteményt hozott (ingyen)

2014. október másodikán 18.29-kor Matzon Jenő elnök nagy ovációval fogadta a megérkező
  Ugrai-házaspárt,  mivel velük a Közgyűlésen 31 jelenlevő foglalta el  a székeket.  6 tagunk
  írásbeli meghatalmazása  megfelelt a törvényes  előírásoknak (HA5PVM, HG5BDR, HA5CYE,
 HA4AA, HA5DAN és HA5AST) így  Matzon Jenő  elnök  bejelentette, hogy  37 szavazattal
 a Közgyűlés  H A T Á R O Z A T K É P E S.   Klubunknak jelen pillanatban 66 olyan tagja
 van, aki tagsági jogait gyakorolhatja.

18.30-kor Matzon Jenő  kérésére  Hegyi Miklós  ismertette  az értesítésekben írt
napirendi pontokat, és  felkérte Benyovszky Gábort, hogy  segítse szavazatszámlálásával
a közgyűlés  lebonyolítását.
   A Közgyűlés elfogadta a napirendi pontokat és annak sorrendjét, valamint megszavazta
a Közgyűlés tisztségviselőit, az alábbiak szerint:
   Hegyi Miklós a levezető elnök,
   Gál Béla  a  jegyzőkönyvvezető,
   Benyovszky  Gábor a szavazatszámláló,
   Joubert Attila és  Davidesz András  lesznek  a jegyzőkönyv hitelesítői.

A Közgyűlés ezek után a napirend sorrendjében zajlott.  Először
Matzon Jenő eddigi elnök,  majd  Hegyi Miklós eddigi elnökhelyettes kérték
lemondásuk elfogadását.  Sok hozzászólás és  méltatás után a közgyűlés  teljes
egyetértésben elfogadta a lemondásokat.
    Az új elnök pozíciójára két tagunk lett jelölve: Szatmári Flórián
és  Joubert Attila.   A közgyűlés   Szatmári Flóriánt választotta meg új elnöknek.
   Az elnökhelyettesi tisztségnél Gál Béla és  Joubert Attila  közül választhatott
a t. közgyűlés:  a többség  Gál Bélát szavazta, így ő lett az új elnökhelyettes.
Gál Béla  (mivel elnökhelyettes  lett)  lemondott az URH-szakosztály  vezetéséről.
Helyébe Kutnyák Zoltán  (HG6IRA)  és  Joubert Attila (HA5JA) közül a többség
Joubert Attilára szavazott.
Mivel Szatmári Flórián lett  az új elnök, lemondott eddigi elnökségi tagságáról.
Az új elnökségi tag:  Matzon Jenő lett
  A levezető elnök (HA5VZ)  felolvasta,  hogy  az Alapszabályunk mely pontjait
javasolja  törölni, és  helyettük milyen új szöveget javasol  (a három  téma:
1./ klubunk  -ha adódik alkalom erre- közhasznú tevékenységet is végez
2./ a tagdíjfizetéssel való tartozás ettől kezdve:  ha  valaki a tárgyévvel, és
   az azt megelőző év  tagdíjával elmarad, törölhető a klub tagjainak névsorából.
3./ az a tag, aki a klubnak a tagdíj mértékével legalább azonos szolgáltatást
  nyújt, mentesülhet  az azévi tagdíj fizetése  alól.)

A Közgyűlés  végén Matzon Jenő megköszönte  a  Közgyűlés résztvevőinek
az együttműködést, figyelmeztette az új vezetést a Közgyűléssel kapcsolatos
kötelező adminisztrációkra, és  bezárta  a Közgyűlést.


-A beszámolót Matzon Jenő  (HA5FA) volt elnök  készítette.-

=ooo=

Kedves   klubtagok!  Mint azt az éves  Rendes  Közgyűlésen (2014. márciusban) kimondtuk,
2014.  október másodikán  (csütörtökön)  egy  fontos Közgyűlést kell
tartanunk.   Helye:  a  MOM  Kulturális  Központban,  kezdete: 18.30-kor

Napirendi pontok:
1./ határozatképesség megállapítása
2./levezető elnök, jegyzőkönyvvezető, hitelesítő és szavazatszámláló megszavazása
3./a napirendi pontok és azok sorrendjének elfogadása
4./ az  Elnök  és  az Elnökhelyettes kérik  lemondásuk elfogadását
5./ új Elnök  és   Elnökhelyettes  választása
6./ a Jelölő Bizottság  jelentése, a jelöltek bemutatása, és  a helyszínen is lehet még jelölni bárkit
7./ szükség esetén a  Klubtanács kiegészítése
8./ az Alapszabály  módosítása (közhasznúság,  tagdíjtartozás, klubtanácsülések számának meghatározása).
9./ a Közgyűlés utáni adminisztratív ügyek megbeszélése.

A törvény  2014-ben két nagyon fontos új dolgot írt elő:
-ha  valakiről szavazás folyik  ("érintett az ügyben") akkor  ő nem szavazhat
-amennyiben a Közgyűlésen megjelentek száma  nem éri el a tagsági létszám fele+ egy főt, a
Közgyűlés  nem határozatképes, és  aznap már  nem is  lehet ujra összahívni.

Azoknak, akik a tagdíjjal tartoznak, az Alapszabály szerint fel van függesztve a  tagsági joguk,
vagyis  n e m    s z a v a z h a t n a k.  Jelen pillanatban Rádióklubunk 51  tagjának van rendben a
tagdíja  (vagyis  a Közgyűlésen  legalább  27  rendezett tagságú klubtagnak kell megjelenni,
avagy  egy hónap múlva  kezdhetjük előlről az egészet).

Ha  valaki semmiképpen nem tud eljönni, de  szeretne  a választásba beleszólni,  az
írjon egy  meghatalmazást valakinek, hogy  helyette  szavazzon (és meg is beszélheti
vele, hogy  kire  szavazzon  az  ő nevében) vagy  teljesen rábízza ezt a felkért
meghatalmazottra.

Kérek mindenkit, hogy  jelenjetek meg minél többen.
Köszönöm  segítségteket:  vy  73  és 88  : Jenő  HA5FA

 

Elnökségi ülés

2014. július 16.-án a délutáni órákban több mint négy órán
keresztül
Elnökségi ülést (bocsánat, rámszóltak: most úgy kell nevezni, hogy
"Klubtanácsülés")
tartottunk   HA5VZ  verőcei hétvégi házának  teraszán. Kitűnő időjárás,
nagyon kellemes
környezet, csodálatos vendéglátás mellett a  megjelent HA5VZ, HA5CYE,
HA5GAL,HA5SEA
és  HA5FA   24 napirendi pontot tárgyalt végig, és a fontos ügyekben döntés
is született, a kisebb jelentőségű ügyeket  (HA5FA tájékoztatói
pénzügyekben, személyügyekben,
forgalmi és  vagyoni ügyekben) pedig tudomásul vették, legfeljebb méltatták.
   Az október másodikára  kitűzött  Közgyűlés  fontos lesz klubunk
életében.
Legalább egy nappal előtte  fejezi be  a kijelölt grémium (HA5CYE,
HA5GAL és  HA5SEA)
a tagság minél nagyobb részének  megkérdezését, hogy  kit javasolnak  új
klubelnöknek és  két új elnökségi tagot is meg kell majd választani
(HA5FV elhúnyt,
és HA5FA befejezi klubelnöki ténykedését)  Kérek mindenkit, hogy
véleményével segítsék
a trió munkáját, akár  a levelezőlistán, akár személyesen vagy levélben
jelentkeznek
kérdéseikkel.
    HA5FA  pénzügyi beszámolója  nem  okozott örömet:  minden
pályáztató szervezet,
hatóság  vagy   közület  nagyon megszigorította  a pénzszerzést, illetve
nyertes
pályázat esetén az elszámolást.   Summa-summárum: a jövőben csak a
klubtagdíjra
számíthatunk  komoly bevételként, tehát ennek beszedésére  nagy
hangsúlyt fektetünk.
Mivel  a forgalmi feladatainkhoz  (versenyek, napi QSO-zás, a DXCC
élénkítése)
minden rádiókészülék, végfokok, antennák és segédeszközök  (PC, elkey,
stb...) már
rendelkezésünkre áll, jelenlegi tőkénkből plusz az évenkénti
tagdíjakból  még sokáig
fenn tudjuk tartani a klubot (ha csak javításokra, kiegészítőkre és
versenyekre kell
költeni)
     Jó hír, hogy az URH- és az RH-versenyzés   QTH-gondja is
megoldódni látszik.
Egy kedves   elnökségi tagunk bejelentette, hogy  nagyméretű telket és
ingatlant
vásárolt  Budapesten,  ahol a klub   hosszú antennái (160- és
80-méterre) biztonsággal
elhelyezhetők és  üzemeltethetők.  Az URH-QTH  gondjait a  Bp. XII.
kerületi  Polgár-
mesteri Hivatal  segítségével oldjuk meg.  A két  vezető CW-operátor
(HA5CYE és
HA5FA) mellett  a versenyeken egy- két  olyan segítséget is igénybe
fogunk venni, akik
a 100-as -130-as ütemmel biztonságosan  tudnak forgalmazni. Ugyanez fónia-
versenyeken:  HA5VZ és  HA4WQ  tudására szeretnénk alapozni  majd.
       Tervezett kirándulások:   a csíksomlyói vonaton  való
rádiózásunk betegség
miatt  elmaradt, és  a montenegrói  DXpedició iránti érdeklődés is egyre
lanyhább   SRI.
       A HA5KFV   DXCC-je:   6 ország szükséges ahhoz, hogy a "Honor
Roll" diplomát
megkapjuk,  és  ebből kettő   teljesíthető  néhány hónapon belül
(Tromelin  novemberben,
és  Bouvet január-februárban).
  73 mindenkinek:   Jenő,  HA5FA

Elnöki beszámoló

A MOM Rádióklub tevékenysége a  2013-as évben

(Elnöki beszámoló a klub 2014. március  27.-i közgyűlésén)

 

--„Gyermekvasút-program”: klubunk  tagjai  a budapesti Gyermekvasút  szerelvényén
   és a megállókban rádiókapcsolatokat létesítettek.

--„Civilek Éjszakája”:  egész éjszaka  komplett bemutatót tartottunk tevékenységeinkről
   az arra  sétáló  közönségnek

--a  Budapesti Tisztiház Nyugállományúak Klubja, Híradó tagozat  13  érdeklődő
   szakemberének bemutattuk a  klubunkat.

--Rádiózással egybekötött kitelepülést  bonyolítottunk le  a  Bp. XVII. Kerületi
  Naplás-tó partján.  Kondérban  gulyás  főtt, finom sütemények és  üdítők
  emelték a jelenlévő 42  fő hangulatát.

--Klubunkat meglátogatta   a  brazil Rádióamatőr Szövetség  Elnöke. A szakmai eszmecserén
  mindenki  sok újat látott-hallott, és Orlando barátunk elvitte jóhírünket Braziliába.

--Egy  híres  USA-beli rádióamatőr (gimnáziumi tanár) „N8DE”, Don  és   felesége
  néhány kellemes  órát  töltöttek klubunk vendégszeretetét élvezve.

--A klubunk elnöke, Matzon Jenő  forgalmi továbbképzést tartott  megjelenő tagjainak
   ritkán hallott illetve  kevéssé ismert  rádióforgalmi  „fogásokról”

--A volt szovjet  Központi Rádióklub  elnöke,  Ernst KRENKEL születésének  100.
  Évfordulójára szervezett nemzetközi  rádióforgalmi aktivitáson klubunk és több
  klubtagunk  sok értékes  diplomát   szerzett

--Kitűnően  használható rádióamatőr  térképeket szereztünk be,  és   az adószoba falát
   díszítettük velük.

--Két klubtagunk (Benyovszky  Gábor  és Matzon Jenő) újabb 5 évre  érvényesítették
  játékvezetői-versenybírói jogosítványukat

--3 komódot vásároltunk az adószobába. Ezekben tárolni lehet, oktatáskor ülni rajtuk,
  és versenyeken a nem-dolgozó operátor pihenhet rajtuk.

--A  „Visegrádi Négyek” tudományos kisérletéhez  (30.000 méter magasra felbocsátott,

műszerekkel teli léggömb)  klubunk 9 tagja  PR-tevékenységet látott el:  a lengyel
  Főszervezők és a  Magyar Rádióamatőr  Szövetség külön dícséretben  részesítették
  kiváló eredményünket

--Immáron ötödik éve  klubunk ötfős  gárdája  látja  el a magyar Központi  QSL-irodában
   szükséges munkákat

--Matzon  Jenő  I.-osztályú minősítést szerzett ebben az évben

--Klubunk csapata  résztvett az idei  „Nosztalgia  Rádiótöbbtusa” versenyen.

--Az idei Gyorstávírász Országos  Bajnokságon  kategóriájának aranyérmese lett
  Matzon Jenő

--Pályázati támogatásból vásároltunk egy  „FT897D” típusú rövidhullámú adó-
  vevőt:  ez  klubunk eddigi legjobb, legértékesebb  rádiókészüléke

--Mint eddig több mint 20 éven keresztül,  ez év végén is  rádión köszöntöttük
   az Ujesztendőt, a szokásos   „URH-BUÉK” versenyen, Piszkéstetőn.

Budapesten,  2014. március  27.-én:
Matzon Jenő
elnök

Mérleg

1 9 6 7 4 1 9 3 1 4 3 0 0 0 0 0 0
Statisztikai számjel, vagy adószám (csekkszámlaszám)
Az egyéb szervezet megnevezése: MOM Rádioklub
Az egyéb szervezet címe: 1126 Budapest, Csörsz utca 18.
EGYÉB SZERVEZETEK EGYSZERŰSÍTETT
ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE 2 0 1 3 év Adatok E-Ft-ban
Sor szám A tétel megnevezése Előző év Elózó év(ek) helyesbítései Tárgyév
a b c d e
1. A. Befektetett eszközök (2-5. sorok) 0   138
2. I. IMMATERIÁLIS JAVAK      
3. II. TÁRGYÉVI ESZKÖZÖK     138
4. III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK      
5. IV. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÉRTÉKHELYESBÍTÉSE      
6. Forgóeszközök (7-10. sorok) 362   447
7. I. KÉSZLETEK      
8. II. KÖVETELÉSEK      
9. III. ÉRTÉKPAPÍROK      
10. IV. PÉNZESZKÖZÖK 362   447
11. C. Aktív időbeli elhatárolások      
12. ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN (1.+6.+11. sor) 362   585
13. D. Saját tőke (14-19. sorok) 362   585
14. I. INDULÓ TŐKE / JEGYZETT TŐKE      
15. II. TŐKEVÁLTOZÁS / EREDMÉNY 449   362
16. III. LEKÖTÖTT TARTALÉK      
17. IV. ÉRTÉKELÉSI TARTALÉK      
18. V. TÁRGYÉVI EREDMÉNY ALAPTEVÉKENYSÉGBŐL -87   223
19. VI. TÁRGYÉVI EREDMÉNY VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉGBŐL      
20. E. Céltartalékok      
21. F. Kötelezettségek (22-23. sorok)      
22. I. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK      
23. II. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK      
24. G. Passzív időbeli elhatárolások      
25. FORRÁSOK (PASSZÍVÁK) ÖSSZESEN (13.-20.+21.+24. sor) 362   585
Budapest, 2014.03.26. _____________________________________

Matzon Jenő elnök

 

Klubközgyűlés 2014. március 27.

A MOM Rádióklub  2014.március 27.-én, a  csütörtöki klubnapon tartotta
meg az éves   rendes  Közgyűlését.  Mivel majdnem  negyvenen voltunk, a
nagy  "Jókai"-termet kaptuk meg.  A 138-as létszámból  120-nál több
 tag lett kiértesítve.
A fontosabb történések:
--az elnök  szokásos (kötelező) beszámolója  a 2013-as évben történtekről, és pénzügyi
  jelentés,  majd  a tervek 2014-re.  A GPEB jónak-hibátlannak találta a pénzügyi
  beszámolót.
--Lemondott a  GPEB egyik tagja  (HA5WF), helyette   HA5OAA lett megválasztva.
  Az Elnökség  (KLUBTANÁCS) tagja,  HA5FV elhalálozott, helyette HA5SEÁ-t
  választotta meg a  Közgyűlés.
--Alapszabálymódosítás lett elfogadva (100% os igen-nel): akik ezentúl a tárgyév
  (ez most 2014)  és az előtte  levő 3 év MOM-tagdíjával tarozik, automatikusan
  törlésre kerül. Az új Alapszabály  megszavazása után 23  olyan tagunkat
  töröltünk a klubtagsági listáról,  akik sok évvel tartoznak, és jelenleg már esetleg
  nincs is adóengedélyük (lejárt, és nem hosszabbították meg.
--Matzon Jenő (HA5FA) elnök   és   Hegyi MIklós (HA5VZ) elnökhelyettes bejelentették,
  hogy funkciójukat egy  2014. október másodikára összehívandó ujabb Köz-
  gyűlésig  látják el, addigra a klub jelöljön új Elnököt és Elnökhelyettest, és
  lehet majd szavazni a  jelöltek közül.
 Jó munkát  kívánok  HA5OAA-nak, és HA5SEÁ-nak.   Vy 73:  Jenő HA5FA

Klubközgyűlés 2014. március 27.

Kedves  Klubtag-társunk!
A MOM Rádióklub  meghirdeti az éves rendes közgyűlését 2014. március 27.-én, csütörtökön délután 18.30-as kezdettel a MOM Kulturális Központban (1124 Budapest XII., Csörsz utca 18.) A helyszín az akkori időjárástól függ:  megérkezésedkor a portaszolgálatnál  érdeklődj.
Amennyiben a jelenleg nyilvántartott tagság fele + egy fő jelen van, 18.30-kor kezdünk.
Ha ez a létszám nem jelenik meg ( 70 fő ) akkor  19.00-kor kezdjük a Közgyűlést, és ekkor már a jelenlevők számától függetlenül  szavazatképes lesz  a közgyűlés.

Napirendi pontok:

-levezető  Elnök, jegyzőkönyvvezető és két hitelesítő megválasztása,
-a Rádióklub Elnökének beszámolója a 2013-ban lezajlott eseményekről,
-a Rádióklub Elnökének  pénzügyi beszámolója a 2013-as pénzügyi évről (egyúttal a
  tagdíjhelyzet ismertetése)
-a Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság  Elnökének beszámolója,
-a három  beszámoló elfogadásának  vitája, és szavazás,
-tevékenységi terv 2014-re,
-pénzügyi terv  2014-re,
-a rövidhullámú és az ultrarövidhullámú szakosztályvezetők rövid tevékenységi
  beszámolói,
-tagfelvételek,
-egyes tagsági viszony megszüntetése,
-javaslat az Alapszabály módosítására,
-javaslat új tisztségviselő személyére, ennek megszavazása,
-dícséretek.

A Közgyűlés előtt és a szünetben mód lesz  klubtagdíj fizetésére: HA5JA  (Attila) és  Etelka (HG5-568) szedik a tagdíjakat.

Kérlek, hogy megjelenéseddel  tiszteld meg  a Közgyűlést.

Rádióamatőr köszöntéssel:  73 : 

Matzon Jenő  (HA5FA)
elnök.

 

In memoriam Mikoleczki György HA5FV

Nem hiszem,hogy az én tisztem lenne méltatni őt.Mindnyájan ismertétek hosszabb-rövidebb ideje.Szerintem a tevékenysége,életútja és a ti emlékeitek megteszik helyettem. Az utóbbi néhány évben már nem volt igazán aktív , de talán magáért beszél maga a klub léte.Megalapítani egy rádióklubot van olyan nehéz,mint egyben tartani   ( ugye Jenő ? ) . A hősi időkről az "alapító atyák" bizonyára többet tudnak mesélni mint én,lévén hogy csak 7 éves voltam a MOM RK. létrehozásakor.Arra viszont emlékszem,hogy a gardrób szekrényben forrasztott,prütyizett fülessel a fején.Voltak hiányosságai,például nem tudta megmondani nekem 8 évesen,hogy 1 Amper hány Volt :)Sok évig azt sem tudta elérni,hogy érdekeljen a hobbija.Viszont egy csütörtökön  megkérdeztem tőle: Megyünk? Nem értette a kérdést. Hát a klubba-feleltem.Embert még nem láttam olyan gyorsan és mosolyogva átöltözni.Nekem így kezdődött.
Már Velencén laktunk,amikor meglepett egy kölcsön FT-250-el.A tetőre kitettünk egy félhullámú dipolt.A terjedés szeszélye folytán amíg el nem ment,zéró terjedés volt.Mire hazaért,2 méteren elújságolhattam neki,hogy megcsináltam az első RH QSO-mat 10 méteren. D68JL-kezdésnek.Talán jobban örült neki,mint én.Számtalan hasonló emlék jut  vele kapcsolatban eszembe.Gondolom jó páran vagytok vele így.Ezek az emlékek megmaradnak,így egy kicsit mindig Ő is velem-velünk lesz.
Talán nem a véletlen hozta úgy,hogy a seregben is ugyanazon a területen dolgoztunk.Itt Jenőt egy kicsit pontosítanom kell,nem a légierőnél volt,hanem a honi légvédelemnél.Természetesen itt is rádiótechnikával foglalkozott.Végigjárva a szamárlétrát,alezredesként vonult nyugállományba a minisztériumból.Csak a minisztériumból,mert még jó pár évet dolgozott egy cégnél,meglepő módon elektronikai területen :)
Nem igazán tudom,mit írhatnék még.Aki ismerte,tudja milyen EMBER volt.Sokat lehetett tőle tanulni elméleti és gyakorlati téren is.Jó néhány újítása és találmánya volt.
Mint említettem,az utóbbi időben nem rádiózott már,de azt ő sem tudta elkerülni,hogy az utolsó hívásra ne válaszoljon.Itt letette a billentyűt,de odaát már biztos a legjobb QTH-t keresi.
HA4WQ  Gyuri

2013

Minden MOM-Rádióklubtagnak szóló közlemény:

A MOM Rádióklub 2013. évre  még 4 programot tervezett:

1./szeptember 19.-én HA5FA megtartja a régóta emlegetett
  előadását a (rövidhullámú-) amatőrjeink forgalmi tovább-
  képzéséről. Helye: Csörsz utca 18, a létszámtól és
  az időjárástól függő helyen. Kezdés: 18.30 LT.

2./szeptember 21 (szombat) klubtagjaink hétvégi "bulija" lesz.
  Színhely: Bp. XVII. kerület, Naplás-tó. Bográcsban
  főzünk, rádiózunk és egymással való kapcsolatainkat
  építjük. Kérjük, hogy aki eljön, legkésőbb 19.-ig
  jelentse be (vagy a klubnapon, vagy e-mailban HA5FA
  címére. Az ételhez kismértékű hozzájárulást kérünk:
  minden személy után 500 Forintot. Az italt
  (akár üdítő, akár komolyabb innivaló) valamint a nassolni-
  valóját mindenki maga hozza el.  Kezdés: kb. 11.00 LT

3./"Civilek éjszakája" nevű program. Szeptember 28.-án
  21.00-ás kezdéssel a Csörsz utcai MOM Kultúr épülete mellett
  reggelig rövidhullámú, ultrarövidhullámú és esetleg
  morze-bemutató lesz az arra sétáló civil közönségnek.
  (a pontos hely: a főbejárattal szemben állva kb.
  30 méterre balra) A lebonyolítás HA5UZ, HA5BGP, HA5ASY,
  HA5NVG, HA5GAB és HA5FA feladata lesz.

4./Szilveszterhez közeli dátumon 3 fő elutazik Piszkés-
  tetőre, a jászberényi amatőrtársak QTH-jára, és az
  ezévi "URH-BUÉK" játékon operátorként működnek.
  A 3 MOM-os vendégoperátor: HA5UZ, HA5GAB és HA5FA.

  Mindegyik programmal kapcsolatban a szervezéssel általá-
nosságban megbízott HA5SEA és HA5FA tudnak információt
adni.

73:   Jenő, HA5FA

(HA5FA címe:      jeno.matzon@gmail.com
HA5SEA címe:      florian@gmail.hu        )

=ooo=

Elmesélem, hogy Hegyi Miklós Elnökhelyettessel (HA5VZ) való egyeztetés  után, az ő egyetértésével ma 
(2013. július 10.-én)  részt vettem egy 8 órán  keresztül tartó képzésen. Helyszín: Óbuda,  a "Századvég Alapítvány" 
által  működtetett Civil Információs Centrum.     
A képzésen Szonda Tamás és egy Ági nevű előadó (mindketten szakmájuk  NAGY MESTEREI) a hazai és az "EURÓS" pályázatok 
megírásáról, követéséről  és az elszámolásról tartottak előadást. Nagyon részletesen, precízen, és  példákkal, 
hasznos információkkal alátámasztva mindent (onnan kezdve, hogy  honnan tudunk információkat szerezni készülő vagy  
aktuális pályázatokról,  egészen addig, hogy az elszámolás után még 5 (esetleg 10) évig milyen  okmányokat kell  
megőrizni.)     
Két nagyon fontos dolgot hangsúlyoztak ki:  
1./ a jövő a projektek támogatásáé  (tehát ha kijön egy pályázat, nekünk  kell  arra építve egy olyan projektet 
kidolgozni, amelyre biztosan adnak majd  támogatást,  és erre beadni a pályázatot)  
2./ minden tekintetben: ez nem "egyemberes" feladat, hanem CSAPATMUNKA  kell, hogy legyen,  és MENEDZSMENT-szemlélettel
kell végigvinni.       
Megfontolva útmutatásaikat, a következőkre gondoltam:  
mivel a mi klubunk is csak pályázatok útján tud támogatást szerezni  (fix bevételünk csak a tagdíj és a 
személyi jövedelemadó 1%-a) én egy  háromfős team tagjaként  főleg erre fogok koncentrálni. 
A javasolt 3 fő:  HA5GAL (Béla), HA5VZ (Miklós), és jómagam.  
Kérem a tisztelt klubtagokat, hogy segítsenek abban, hogy több egyéb  tevékenységemet átadhassam olyanoknak, 
akik affinitást éreznek az  alábbi ügyek intézéséhez:     
-tagdíjak szedése és nyilvántartása,     
-leltározás,     
-eszközök beszerzése (vásárlások),     
-események (versenyek, kitelepülések, tanfolyamok, versenyek, bemutatók,közgyűlések, stb...) szervezése.     
-a pénzügyi beszámolók, mérleg, statisztikai jelentések készítésében már néhány éve köszönettel tartozunk Ilonkának, 
HA5ARX feleségének.      
Egy-, de legfeljebb két héten belül beszámolok a jelenleg folyamatban  lévő két pályázatunk helyzetéről.       
Megjegyzés: a Központi QSL-irodában végzett munkákat folyamatosan  tovább végzi a csapat: 
Ilonka, HA5ARX, HG5YFA, HA5OFN és HA5FA.
Budapest 2013. július 10.       
Rádióamatőr köszöntéssel:   73 :   Jenő, HA5FA    

 

Klubközgyűlés 2013. május 9.

Elnöki beszámoló

a MOM Rádióklubban 2012-ben lezajlott eseményekről

 
A törvény előírásainak megfelelően, módosítottuk az Alapszabályunkat:
     civil szervezet lettünk.

Csapatunk részt vett a „Nosztalgia Rádiótöbbtusa”-versenyen.

URH-szakosztályunk 11 hónapon keresztül versenyzett a „CQ Budapest URH”-versenyen:
   klubunk a második lett.

A Gyorstávírász Országos Bajnokságon  minden versenyzőnk dobogós helyezést ért el.

A MOM Kulturális Központban  háromórás, projektoros vetítéssel kísért bemutatót
   szerveztünk a klub, a kerület és a vendégek számára a légiirányításról.

Öt különböző pályázatot írtunk, és a két legnagyobb összegű elbírálása
   áthúzódott 2013-ra (NEA, és egy Fővárosi Sporttábor)

A 2011 decemberében ( a jászberényiekkel közösen megtartott) „URH-BUÉK” verseny
  díjkiosztása klubunkban zajlott le  ( az eddigi  közös díjkiosztások mindig Jászberényben
  voltak)

Hatósági rádióamatőr-vizsgára előkészítő tanfolyamunk végén ismét
   sikeres vizsgát tettek hallgatóink.

Befejezéshez közeledik az adószobánk teljes berendezése, és az antennák elhelyezése.

Tagjaink közül nyolcan megjelentek a Friedrichshafeni Nemzetközi  Rádióamatőr
   Találkozón, és klubunk jó hírnevét öregbítették.

Bővítettük  a rövidhullámon megszerzett országok számát: a mi klubunk jár ebben az élen
    a magyar klubok között.

Ebben az évben is megrendeztük (december végén) a „BUÉK-URH” versenyt.

Öttagú munkacsapatunk  ebben az évben is tökéletesen elvégezte a magyar Központi
    QSL-irodában vállalt munkáit.
 
12 klubtagunk háromnapos „Keleti Túrán” vett részt Hajdúdorog-Vásárosnamény-Olcsva-
     Szatmárnémeti útvonalon. Nagyon sok új rádióamatőr-ismeretséget kötöttünk, és új
     tájakat, szokásokat ismertünk meg.

Budapesten,2013.május 9.-én

                                                                                                                    Matzon Jenő  elnök

 

A MOM Rádióklub Elnöksége kitűzte a 2012.-es évről szóló rendes Közgyűlés dátumát és helyét.

Időpontja: 2013. május kilencedike (csütörtöki nap),
18.00-órai kezdettel. Helye: a MOM Kultúrális Központ
(1124 Budapest, Csörsz utca 18. szám) A házon belüli
helyiséget a portás fogja megmondani, illetve a bejáratnál
egy táblára ki lesz írva.

Amennyiben 18.00-kor a taglétszám (138 fő) fele plusz egy fő
nem lesz jelen (70 fő), akkor 19.00-ás kezdettel "Rendkívüli
Közgyűlést" tartunk, és ez a megjelentek számától függetlenül
határozatképes lesz.

Napirendi pontok:
1./ a megjelentek megszavazzák az elfogadott napirendi pontokat és
azok sorrendjét, megszavaznak egy Levezető Elnököt, egy Jegyző-
könyvvezetőt és két hitelesítőt.
2./A Rádióklub Elnöke beszámol a 2012-es évi tevékenységekről
3./A Rádióklub Elnöke beszámol a 2012-es évi pénzügyekről
4./ Benyovszky Gábor, a Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság
Elnöke ismerteti a Bizottság véleményét a 2012. évi gazdálkodásról
5./ A Közgyűlés megszavazza, hogy elfogadja-e a 2., 3. és 4. pontban
ismertetett tényeket ?
6./ Az Elnök ismerteti a 2013. évi tevékenységi- és pénzügyi
terveket
7. A Közgyűlés szavaz a tervekről
8./Felvételre jelentkezettek bemutatása, szavazás felvételükről
9./Tagsági létszámból való törlések javaslata, megszavazása
10./Dícséretek, jutalmak.

Ha bármelyik klubtagnak javaslata van a felsoroltakon kívüli
napirendi pontra, 2013. április 30.-áig írásban (levélben vagy
e-mailban) közölje Matzon Jenő klubelnökkel.

Ezen a levelezőlistán 65 klubtagunk van, ők nem kapnak külön
értesítést. Akik nincsenek a listán, vagy nincs internetjük,
postai úton, levélben lesznek értesítve.

Tisztelettel és rádióamatőr köszöntéssel " 73 ":

Matzon Jenő (HA5FA) elnök

Budapesten, 2013. április 19.-én

=ooo=

 

A MOM Rádióklub Gyermekvasút-napi rádióamatőr programja az alábbiakban olvasható:
Rovatok: QTH megnevezése-hívójel-operátor neve-ebben az időtartamban dolgozik-frekvenciája:
Az időpontok helyi időben vannak.

> 1./"Hűvösvölgyi startállomás"-HA5ASY/P-Laci-1100 és 1200 között-145,325 MHz
> 2./"Hárshegyi megálló"-HA7ARN/P-János-1100 és 1146 között- 145,350 MHz
> 3./"Szép Juhászné megálló"-HG6IRA/P-Zoli-1100 és 1200 között-145,375 MHz
> 4./"Jánoshegyi megálló"-HA5GID/P-Zsolt-1120 és 1220 között-145,400 MHz
> 5./"Virágvölgy megálló"-HA5SEA/P-Flóri-1120 és 1214 között-145,425 MHz
> 6./"Csillebérc megálló"-HA5OLA/P-Robi-1200 és 1245 között-145,450 MHz
> 7./"Széchenyi-hegyi végállomás"-HA5KRR/P-változó operátorok-1100 és 1230
> között-145,475 MHz
> 8./"Vonat-rádió"-HA5UZ/M-Gábor-1120 és 1230 között, 145,475 MHz

Diszpécser-rádió: HA4WQ/P és HG5APA/P-Gyurka és Pisti-145,475 MHz.

A fentieken kívül lehetőleg mindig ott lesz, ahol éppen szükség van rá:
A moderátor rádióállomás HA5FA/P-Jenő, bármely frekvencián.

A "Diszpécser-rádió" gyüjti be minden állomástól, hogy kikkel volt QSO-juk,
vesz és átad üzeneteket, nála kell problémákat bejelenteni, hogy intézkedhessen,
végül a versenyzők kérdéseire is válaszoljon pl.: kik a győztesek, akik
a legtöbb állomással beszéltek, mikor lesz készen a gulyás, hogyan lehet
megközelíteni gulyásparti helyét, stb..

Elsősegélyt nyújt: Domokos Erzsébet, HG5YFA (elérhető: a diszpécsereken
keresztül)

A MOM Rádióklub szóvivője: HA5VZ, Hegyi Miklós

A gulyást főzi és Főrendezői beosztásban mindenben intézkedik: Gál Béla, HA5GAL

Az esemény Fővédnöke: Pokorni Zoltán úr, Budapest XII. kerületének polgármestere.

Körülbelül 1230-kor a diszpécser-rádió bemondja, hogy a 8 állomás közül kik
csinálták a legtöbb QSO-t, és meghívja őket a gulyáspartira, bemondva hogy
kb. mikor lesz kész a gulyás, és hogyan lehet a városból megközelíteni a
bográcsot.

73: Jenő, HA5FA

 

2012

Év végi számvetés

--HA5FV újabb 5 évre elvállalta a HA5KFV felelős kezelői tisztjét:
személyesen vittem be az NMHH-ba a két adóengedély-hosszabbítási
kérelmet. (2012. dec. 31.-én jár le az 5FV és az 5KFV is)

--HA3AUI 2013 január közepétől újabb egy hónapot tölt Szenegálban
és Bissau-Guineáben. Írt nekem, hogy szervezzem meg a QSO-it
azokkal a MOM-tagokkal, akiknek szükségük van erre a két országra.


--A múlt hónapban (HA5VZ és HA5GAL szakmai igenlésére) lebonyolítottam
egy pályázatot, melyen olcsón hozzájutottunk egy számítógéphez
("Fujitsu Siemens Esprimo P5925, Core2Duo E4600 2GB/160GB/DVD, Windows
XP Professional rendszerrel telepítve" 59.000.-Ft az Országos
Informatikai Programiroda támogatásával. A gépet ma szállították le,
ott van az adószobában.


--3 hete HA5GAL és HA5FA szültek egy pályázatot, melyben rádióberen-
dezésre és működési költségekre 380.000 Forintot kértünk. Lehet imádkozni,
az elbírálás 3 lépcsőben van (az első: egy hét után törlik a kérést, ha
formai hibát vétünk--ezen már túl vagyunk, hiszen már 3 hét eltelt,
és nem rúgtak ki,HI--a második januárban: tartalmi vizsgálat, hogy
jó dologra kértük-e, és a harmadik: márciusban döntik el, hogy mennyit
adnak)


-- Tegnap értesített a Főváros illetékes Főosztálya, hogy a "Szabadidős
Sportprogramunk" című pályázatunkat 100.000.-Forinttal támogatja. Ez egy érdekes
dolog lesz! Röviden: egy szép tavaszi hétvégén kibéreljük az Úttörővasút
(most: Gyermekvasút) szalonkocsiját, ahol a két végállomás között
egy URH-állomás fog 2-méter FM-en dolgozni. Közben a 6 megállóban is
egy-egy állomást telepítünk, és ők is minél több QSO-t csinálnak.
A Szabadsághegyi végállomásra érve már csak a végállomási és a vonat
állomása működik, majd lezárjuk a játékot, és a 9 állomásból e legtöbbel QSO-zó
állomásokat meghívjuk egy gulyáspartira (HA5GAL főzi). Egyelőre két állomásra
van fix jelentkező: a szalonkocsiban HA5UZ, a végállomáson HA5GAL fog működni.
Várjuk a többi 7 állomásra a jelentkezéseket.


--Az URH-BUÉK versenyt dec. 27.-én este rendezzük, a Jászságiakkal.


--A Kultúrházban megkérdezték, hogy a január harmadikai vagy a tizedikei csütörtökön
megyünk be először? Én a 10.-ét mondtam, de ha tíznél több jelentkező lenne a
3.-ára, lehet módosítani. Én azt javaslom, hogy ne erőltessük a
harmadikát:
csak miattunk nyitnák ki a Házat...


--Jó hír még, hogy a dec. 21.-i világvége után is fog működni a QSL-iroda, HI.

---Egyetlen bizonytalanság van: nem tudom, hogy tudunk e i n g y e n helyiséget
szerezni az idei "Előszilveszterünkre"? A tárgyalások még folynak...

73: Jenő, HA5FA

 

MRKT

http://www.youtube.com/watch?v=AO01uz1Luh8

l. állomás: az M3-as  bevezető szakaszán jobbra az első  „SHELL”-benzinkút parkolója.
   Időpont: 0940 és 0955 között  működik egy 2-méter-FM, és egy 7-megás RH adó,
   először 7070 SSB-n, aztán  7020 CW-n.  A valószínű operátorok: HA5RZS és HA5GAL.

2.állomás: az M3-ason menve kb. 120 kilométer után az első pihenőhelyen tízóraizunk, és
   egy 2-méter-FM,  egy 7070 SSB, majd 7020 CW-adó működik majd. Várható időpont:
1120 és 1140 között. A valószínű operátorok: HA5EV és  HA5FA.

 

3. állomás: Hajdúdorog. Itt a görögkatolikus templomban működik egy alkalmi RH-állomás:
    „HA 100 CGCDH”  7070 SSB, és 7020  CW. Ha marad egy kis időnk, a HA0MO  hívó-
    jelű állomással is QSO-zzatok, a két 7-megás üzemmódban. Időpont: kb. 1300-1320 között.

4. állomás: Vásárosnamény, Matzon-kúria. Itt is csak a két 7-megás üzemmódot fogjuk hasz-
    nálni. A valószínű operátorok:  HA5TT  és HA5GAB.  Időpont: kb.  1500 és  1530  között.

5. Állomás: Vásárosnamény, klubtagunk, HA0NNF QTH-ja.  Kb. 1800 körül, csak 7035 kHz
    tájékán BPSK  üzemmód lesz, az előbbi hívójellel.

6. Állomás: Olcsva, a csapat szálláshelye.  Csak a  7-megán fogunk működni, operátorok:
    HA5SEA   és HA7PGA  7070 SSB-n, majd  7020 távírón  a HA5KRR/P  dolgozik, kb. este 
    8-órától kezdve.

 

                    

 

Szombaton  a programok  minden alkalommal  7070 SSB- illetve utána 7020 távírón zajlanak.

A helyeket  tudjuk:

7.Állomás: HA0MI (Ibolya) QTH-ja,      8.Állomás : ismét az olcsvai szálláshely,
9.Állomás : este 2200-tól a vásárosnaményi „Szilva” élménystrand, ahol 0100-ig pocsolunk.
   Az időpontokat és hívójeleket megírjuk azoknak, akikkel pénteken QSO-ztunk.

A vasárnapi programot, útvonalat, és a rádiók QTH-it  szombaton este szavazzuk meg.

 


Rádióklubunk évi rendes Közgyűlését a Klubtanács

2012. május 24.-ére (csütörtökre) tűzte ki, este 17.30-órai kezdettel.

Amennyiben a megjelent klubtagok számának megfelelően a Közgyűlés nem lesz határozatképes, fél óra elteltével, 18.00-kor megismételt Közgyűlést hívunk össze, mely a megjelentek számától függetlenül határozatképes..
Helyszín: a MOM Kultúrális Központ (1124 Budapest, Csörsz utca 18. sz.) kertje ( a szabadtéri színpadnál).
Napirendi pontok:
1./az Elnök beszámolója a 2011-es évről
2./a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság beszámolója 3./ a klub Alapszabályának módosítási javaslatai, az új "civil
törvény": 2011. CLXXV
előírásainak megfelelően
4./ a klub 2012.-évi költségvetési tervének ismertetése 5./ új tagok felvételi kérelmeinek megszavazása.

Ezen meghívóval a klub levelezőlistáján lévő tagjainkat értesítjük.
A levelezőlistán nem lévő klubtagjainknak "privát"-e-mailt, illetve postai meghívót küldünk.

Budapesten, 2012. május 11.-én, rádióamatőr üdvözlettel 73:

Matzon Jenő (HA5FA)
elnök

 

A MOM Rádióklub Keleti Túrája, 2012

A mai napon lezajlottak a tárgyban jelzett kirándulás utolsó szervezési megbeszélései.
Az elnevezés rövid neve: "MRKT"
2012 május 25.-én, pénteken délelőtt indul a konvoj a célállomás, Vásárosnamény felé.
Nyiregyházáig az út kb. 200 kilométer, autópályán, majd a 41-es nagyon jó minőségű úton még 50 kilométert teszünk meg. (Ha sokaknak a péntek délelőtt nem jó, mert dolgoznak, akkor indulhatunk délután is) Az élen egy vagy két motorkerékpár, utána az autók mennek:
kérünk minden autót praktikusan megtölteni.
Programok:
--rádiózás időnként menet közben, valamint ott, ahol valamilyen programunk lesz --rádióamatőrök és ismerősök meglátogatása (HG0MH, HA0NNF, HG0NND és Matzon Péter) --szombaton (2100 és 0100 között) éjszakai fürdőzés a vásárosnaményi nagyon szép
"Szilva" élménystrandon
--az időjárás és a rádiós programok függvényében a környék nevezetességeinek meglátogatása
(komp a Szamoson, Tarpa, Csaroda, és a megye leghíresebb
szatmári-szilvapálinkafőzője)
-- a szállás foglalása a létszámtól függ, a jelentkezések beérkezése után lesz ( lehetséges:
falusi turizmussal, vagy "nomád telepen" jurtában)
Étkezés: lehetőleg helyi specialitások fogyasztása, illetőleg HA5GAL kondérban főz.
A főzéshez szükséges alapanyagokat mindenhol egy összegben fizeti ki HA5FA, majd elosztjuk a résztvevők számával és így mindenkire azonos összeg jut. A saját italát és desszertjét mindenki maga hozza a csomagjában, vagy ott vásárolja meg személyesen.
Visszaindulás: vasárnap, ottani döntés szerinti időben (illetve akinek nagyon tetszett a dolog, még egy napra maradhatnak,és akkor átruccanunk Ukrajnába vagy Romániába)

Az itthon maradt klubtagoknak is lesz program: felkérünk közülük valakit, akivel tartjuk a kapcsolatot, és Ő időben kiteszi a levelezőlistára, hogy pl.
"MRKT 5. állomás, 1500 LT, 3630 kHz SSB"
Akik a legtöbb QSO-t létesítik a konvojjal, egy szép oklevelet kapnak.

Kérem a jelentkezéseket és esetleges javaslatokat
jeno.matzon@gmail.com címre megküldeni,
legkésőbb pénteken estig (május 04)

Vy 73 de Jenő, HA5FA

 

 

 

=ooo=

Lassan kialakulnak a helyek és időpontok, ahová szívesen látunk klubtagokat.

2012. április 20.-a (péntek) , Kőbányán: nagybudapesti katasztrófavédelmi gyakorlat, ahová rádióamatőröket kértek (előny, ha van kézi 2-méteres készüléke a jelentkezőnek) Egész napra adnak enni, üdítőt, stb... Létszám: akár 15-en is jöhetünk. Azt mondták, hogy szívesen veszik, ha pl. magunknak valami propaganda- videót csinálunk.

Budapest-URH-Maraton, a Nagyhideghegyen: május 6.-án megyünk fel a hegyre (délután), ott is alszunk, és hétfőn 1800 és 2100 között lesz az URH-Maraton 2-méteren és 70-centin. A verseny után éjszakára ott kell maradni (nincs jármű, ami lehozna, vagy gyalog kell lejönni Királyrétig, ott van egy parkolóhely) és kedden délelőtt jön fel a HG7B társasága, hogy az antennáját lebontsa és elvigye.(A Maratonunk előtt és után vigyázni kell rá, esetleg magáncélra, magánhívójellel használhatjuk.) Szállás: a sífelvonó gépházában vagy mellette, étkezés: hozunk magunkkal alapanyagokat, és megkérjük HA5GAL-t hogy főzzön valamit nekünk. Feljutás és lejutás: Királyrétről napi 3 erdészeti mikrobusz visz illetve hoz, személyenként és alkalmanként 750.-Forintért.

Augusztus utolsó hétvégén Egertől 10 kilométerre nagyon jó körülmények között: "Nosztalgia"Rádióamatőr Többtusa Verseny." Versenyszámok: morze vétel, adás kézi billentyűvel, kézigránátdobás, lövészet kispuskával , rókavadászat. Reggeli, ebéd, vacsora és szállás van. Ha valaki benevez a versenyre, mint a MOM-csapat tagja, akkor a klub mindent fizet. Ha csak nézőként jön, akkor a költségek saját zsebre mennek (kibírható összegek). Ha lehet, egy autóval többen is jöjjenek, és akkor a benzint is a klub fizeti. Nagyon szeretném, hogy a már "öreg rókáknak" számító Bálinton, HA5UK-n és HA5FA-n kívül most új tagok is jönnének.

Augusztus 24-25-26: Nosztalgia Rádiós Többtusa verseny
Helye: Tardosi Ifjusági és Sporttábor, Szarvaskő fölött 1 km-re.
Versenyszámok: morzé-adás kézi billentyűvel, morzé vétel, lövészet
kispuskával, célbadobás kézigránát-utánzattal, tájfutás és esetleg:
rádióhálóban való forgalmazás (3-fős csapatokban)

Szeptemberben (még nem adták meg, hogy melyik hétvégén):
Gyorstávírász Országos Bajnokság (valószínűleg Siófokon)

 

=ooo=

Ma  délelőtt kaptam a hírt:    a  MOM Kultúrházban megtarthatjuk az. évi rendes  Közgyűlésünket,
és nem kell a helyiségért fizetni.

Ennek megfelelően a Közgyűlésünk 2011 július 14.-én  (csütörtökön)  este 18.00-órai
kezdettel lesz megtartva,  a Budapest XII. Csörsz utca 18. sz. alatti  MOM  Kulturális
Központban, az első emeleti "Simándy József" teremben.

Napirendi pontok:

1./a klubelnök beszámolója
2./ a Felügyelő Bizottság beszámolója
3./ új tagok felvétele, 20 régi tag tagságának megszüntetése
4./dícséretek
5./ a klub  jelenlegi helyének bemutatása
6./tagdíjemelési terv
7./ tervek (pénzügyek, fejlesztések, programok, stb...)
8./ a klubtanács létszámának bővítése 3 főre
9./a klub elnökének és elnökhelyettesének  bejelentése  a teendőik
    jövőbeni  ellátásával kapcsolatban.
10./ egyebek

     Kérek mindenkit, hogy aki teheti,  jelenjen meg.  Azt is kérem, hogy aki
beszél csütörtökig  valamely klubtársával,  mondja el neki  a fentieket.
(az idő rövidségére való tekintettel nem küldünk  írásbeli értesítést, csak
itt a MOM levelezőlistán és telefonon  terjesztjük a  Közgyűlés hírét)

Köszönettel:  

Matzon Jenő
HA5FA
elnök

Megszületett a MOM Rádióklub  ezévi nyári rádiós-programja. 

Íme:

---június 12, vasárnap (esetleg egy nappal előtte vagy utána is) : PÜNKÖSD.
     Színhely: Törökmező. Események: bográcsozás, URH- és RH rádiózás,
     barátkozás, ismerkedés.   Eddig 33-an jelentkeztek.  Ha  valaki  nem tud
     jönni, kérjük, otthonról keresse az éterben a MOM-tagok hívójeleit.

---akik tervezték, azokkal ott a helyszínen  fogunk találkozni: Friedrichshafen,
     június 23 és 27 között. Én  HA5UK- és HA5CRX társaságában utazok, és
     a campingban fogok lakni.  Ha   ideírjátok, hogy kik  lesznek ott,  odakinn
     keressük majd egymást  (beszéljünk meg egy URH-frekit, vagy a  MRASZ-
     standot.)

---június  27.-étől  július  03.-ig  a MOM Rádióklubot fogadja Barkó Imre ba-
    rátunk és klubtársunk  a Siófokhoz közeli Törekin levő telkén. Ott   bográcsozás,
    Balatonra kirándulás, és ha olyan jelentkezők lesznek, morze-tanulás, felké-
    szítés  NMHH-vizsgára. A szomszédos Zamárdiba átruccanva (meg vagyunk híva !)
    meglátogatjuk a  Szenegálból-Bissauból hazaérkezett  HA3AUI  barátunkat, és
    Ő  élménybeszámolót is tart, valamint QSL-lapokat osztogat.
    Eddig  biztosan jelentkezett:  HG5YFA  és HA5FA.

---július 22-23-24: a Salgótarján melletti Salgóbányán  Nosztalgia Rádiótöbbtusa !
    (célbalövés, kézigránátdobás, tájfutás, és ha valaki akar, annak egy kis kézi
     (nem elkeyes !)  morzézás.  Nem kötelező versenyezni, csak legyünk ott, és érezzük
     jól magunkat.


Minden helyszínre az oda- és visszautazást mindenki sajátmaga oldja meg, vagy  egy autóba
többen is szervezkedjenek össze  (HA5FA-ék pl.: HA5ARX-et  elvisszük mindenhová, ha
jön.  )       A  Rádióklub  anyagi helyzetétől függően    megpróbál  az  étkezési  költségekbe
besegíteni:   ez  még  nem  biztos.    Törekiben nincs szállásköltség  Németország pedig
mindenkinek a saját költségére megy.  Salgóbányán  a klub anyagilag segíti azokat, akik
beneveznek a Nosztalgia Versenybe,   a  nézők és hozzátartozók saját költségre jönnek.

    Várjuk a különböző eseményekre való jelentkezéseket.

Budapesten, 2011. május 24.-én:   Matzon Jenő, HA5FA.

A Rákosmenti Rádiós Kör felől érkezett az ötlet:

találjunk ki valamilyen jó  kis rádiós-bulit a Pünkösd kapcsán.


Nagyon örülnék, ha minél több jó ötlet közül válogathatnánk,
például: kimenni  valahová a hegyekbe, vagy víz mellé, ott
bográcsban főzni, antennákat felállítani és a magunkkal vitt
rádiókkal dolgozni RH-és URH-sávokon. A klubnak van egy pár használható
hívójele:  HA 5 KFV,  HA 5 KKW, HA 5 KRR, HG 5 M, és a
magánhívójeleket is lehetne aktivizálni. Esetleg valamilyen pontozás
a QSO-kért, és egy MOM-oklevél ?
Akik nem tudnak eljönni, azok otthonról működnének a siker érdekében.
Még nem tudom, hogy tudunk-e egy kis pénzt  elkülöníteni erre a célra, de ha esetleg nem, akkor is  kibírjuk  egy autózás és kajakészítés költségeit ( a résztvevők számának megfelelően megosztva.)
Tehát kérlek benneteket: helyet, programot javasoljatok. Az időpont:a hivatalos Pünkösd napja, június 12, vasárnap.

Köszönettel:  Jenő, HA5FA

2011. április 13.

 

Néhány dolog időpontja lassan, de biztosan közeledik. Kivételesen időben szeretnék  ezekre a dolgokra készülni, ezért most közzé-
teszem kéréseimet:

--a MOM Rádióklub éves rendes Közgyűlését április végén vagy
május elején (de mindenképp a nálunk szokásos csütörtöki napon)
szeretném összehívni.  Segítséget kérek felajánlani a következőkre:
1./ ha valakinek van olyan hordozható szerkezete (nagy rádió, magnó, 
stb) amin a Közgyűlés előtt, a szünetben és a végén halk kellemes zene 
szól, kérem elhozni  és kezelni.
2./"Látványterv" gazdája: 3 táblázatot szeretnék készíteni és kitenni 
(anyag van hozzá), amin a klubtagok ábécébe tett listája,  klubtagjaink 
által használt QSL-lapok bemutatója, és a klubunk által eddig használt
közösségi hívójelek QSL-jei lennének(HA5KFV, HG5M, HA5KKW, HA5KRR,
3V8SM, stb...) kiragasztva.
3./ egy tagunkat felkérnék arra, hogy a MOM-Rádióklub-tagdíjakat
("de legalább  500.- Forint") szedje össze és írja fel egy listára.
4./a szendvicsek készítéséhez  és tálalásához kérek néhány segítőt.
5./ a szendvicsek anyagának és a kávé, üdítők megvásárlását is 
könnyebben  végrehajtanám egy segítő társsal.
6.kérek egy felelőst, aki elejétől-végéig ott lesz, és  minden új
érkezővel aláíratja a jelenléti ívet.

---Június 24-25-26.-án lesz az idei Friedrichshafen-i nemzetközi
rádióamatőr találkozó. Érdeklődöm, hogy kik mennek autóval, kik mennének 
és nincs autójuk, valamint kik lennének azok, akiknek autójába 
betehetnék 20-30 kilogrammnyi QSL-t, amit kinn a külföldi szövetségeknek
kézbesítek.

---Érdeklődöm még, hogy van-e valakinek ötlete a tavalyi jól sikerült
kerkakutasi rádiós-táborhoz hasonló helyre és időpontra?  (Esetleg most
nem lesz vizsgára való előkészítés, hanem csak rádiózás és az egymással
való kapcsolatok erősítése).

---Április végén kérek segítőket ahhoz, hogy egy kispesti amatőr családi
házának udvarán leszereljünk egy ötelemes Yagit,  helyére feltegyünk egy 
háromelemeset, és a leszedettet onnan elszállítsuk.  (Erre már 
jelentkeztek: HA5VZ, HA5GAB, HA5FTL és Kerekes Szilárd barátunk, és 
jómagam is végig ott leszek.)

---Közben pedig el kell végezni a klub  könyvelését, elkészíteni a 
mérleget, és le kell zárni klubunk két pályázatát, illetve az egyiknél 
módosítást kell kérni:  erre HA5VZ, HG5YFA és Ilonka  segítségét fogom 
kérni.

Előre is köszönöm, hogy el fogtok özönleni segítség-ajánlataitokkal.

Vy 73  de  Jenő, HA5FA.



2011. február 3.

Klubunk elnöke egyben a MRASZ QL-iroda vezetője is.

A 2010. évben végzett munkájukról írott beszámolója:

2010-ben a következő súlyadatokkal  küzdött meg a  személyzet:    
---külföldről jött:           532,55 kg    
---belföldről kaptunk:   303,29 kg-ot    
---külföldre küldtünk:   275,14  kg-ot,    
---belföldre küldtünk:    643,99  kg-ot. 
     
Beérkezett tehát összesen  835,84 kg-nyi QSL,   
kiküldtünk összesen:      919,13 kg-nyit.      

Az éves  megmozgatott összsúly tehát:  1.754,97  kilogrammnyi QSL-lap.    
Megjegyzés: amikor átvettük az irodát, a polcokon  több mint 200 kiló   QSL-lap volt  
Ez a mennyiség jelentősen csökkent az év végére.  
Még egy megjegyzés:   a HG0HQ  és a HG73DX lapjaiért nem fizettek.  
A munkát végző team tagjai  (mind a MOM Rádióklubból):  
---HG5YFA, Erzsébet hozza el a csomagokat a postáról,  
---HG5-547, Ilonka, HA5ARX, András és HA5FA Jenő szortírozzák a   beérkezett lapokat       
megyékre és országokra  
---HA5FA , Jenő és HA5ARX András készítenek el minden  elküldendő csomagot,  
---és végül Jenő, HA5FA viszi el az összes csomagot és adja fel a postán.    
A szűrésben segítenek:  HA5OFN, János az 1-es körzet gazdája                                      HA2VR, Gyula  ellenőrzi-szállítja    a kettes körzetet,                                      a 3-as és 8-as körzet főnöke HA5ARX   és HA5-547,                                      a 6-os és a 0-ás körzetek felelőse   HA5FA.  2011. január 20.-án:  Matzon Jenő, az iroda vezetője.  

2010. december 27.

"URH-BUÉK"-Aktivitás kiírása A Budapesti Rádióamatőr Szövetség és a Jászsági Rádiósok Egyesülete ebben az évben is szervezi a "BUÉK-URH"-Aktivitást. Időpontja: 2010 december 29.-én (szerdán) helyi idő szerint 18 óra 00 perces kezdettel. Az üzemmód és a frekvencia: 145 MHz, szimplex FM-csatornák (kivéve a mobil-csatornát). A rendezők a következő hívójelekkel fognak dolgozni: HG7KLF, HA7NS, HG7BUS, HA7JTR, HA6IGM, HA5CDM, HA5FA, HA5GZA és HA5UZ. (ha esetleg a hívójelekben változás lesz, azt minden csatornaváltáskor be fogjuk mondani.) Az összeköttetéseknek minimálisan a következőket kell tartalmazniok: mindkét állomás hívójele, adott- és vett riport, és el kell hangzani a "BUÉK" jókívánságnak. Egy hívójellel egy csatornán kb. 20 percig dolgozunk, de ha a sok hívás miatt ez az idő kevés, úgy meghosszabbítjuk az adott frekvencián történő forgalmazást. A csatornaváltás előtt bemondjuk, hogy melyik hívójel következik, azonban a csatornát mindenkinek önállóan kell megtalálnia. Az utolsó összeköttetésnél bemondjuk, hogy "ez volt az aktivitás utolsó QSO-ja", és hogy az eredményhirdetés melyik frekvencián, hány óra- hány perckor fog elhangzani. Díjazás: aki minden hívójellel összeköttetést létesített, kap egy üveg pezsgőt, egy aranyérmet, és akinek még nincs, a Jászság Diplomát is megkapja. Az esetleges szponzori felajánlásoktól függően egyéb ajándéktárgy is lehetséges. Díjkiosztás: a Jászberényi Vigalmi Napok alatt (várhatóan 2011 augusztusában), Jászberényben lesz. A megjelenő nyertesek csak a saját díjaikat kapják meg, és ( a jelen nem lévőknek) postán vagy más úton való elküldést nem alkalmazzuk. Ha ezzel a tájékoztatással kapcsolatban valakinek még kérdése van, felteheti HA7NS-nek ( koverbela@freemail.hu) vagy HA5FA-nak (jeno.matzon@gmail.com). Sok sikert kívánunk, és vy 73 !

2010. december 22.

Mint sokan tudjátok, már jó pár éve  ú.n. "előszilvesztert" tartottunk
a Rádióklub tagjai és hozzátartozóinak   résztvételével.  Ezek mindig sikeresek voltak: a létszám kb. ugyanannyi volt, mint a Közgyűléseink létszáma.
Bár most nehezebb helyzetben  (vendégségben-) vagyunk a KFKI-ban, megpróbáljuk most is megtartani az évbúcsúztatót.

A helyszínre nézve  három lehetőség van:

1./ 20 fős  létszám felett megkapjuk a KFKI Tanácstermét, ahol 1700 és 2200 között tartózkodhatunk.

2./ 20 fős létszám alatt  a KFKI  hatos épületében, a jelenlegi két klubhelyiségben  (gyakorlatilag időkorlátozás nélkül) lehetünk.

3./ ahol a nyáron a klub Közgyűlését tartottuk ( Bp.XII. Böszörményi út 34, Gyermekkönyvtár) 1900 és  2200 között lehetünk.  (1900-kor hagyja el
a  helyiséget az előttünk lévő szervezet)

     Akik még nem voltak ilyen rendezvényen: bárki hozhat családtagokat, barátokat, érdeklődőket, és kérjük, hogy mindenki annyi ételt és italt hozzon, amennyit kb. el fog fogyasztani, plusz egy kb. 20%-kal többet, hogy a többieket is meg lehessen kínálni.

   Kérek minden érdeklődőt, hogy minél előbb jelentse be, hogy milyen létszámmal jönne, és  legszívesebben  melyik helyiségben lenne. (ide, a levelezőlistára írjatok).


Vy 73   de Jenő, HA5FA.

2010. augusztus 8.

Rádióklubunk most egy kicsit kevesebb létszámmal működik, mint régebben: a  KFKI-ba  nem járnak fel annyian
mint  a Csörsz utcába, valamint nincsenek olyan antennalehetőségeink mint a Kultúrházban voltak.

 Gondoltam, hogy   (a most divatos kifejezéssel) "csapatépítő tréninget" , csapaterősítést
szervezhetnénk..  A legjobb lehetőségeket átnézve, ajánlok egy  QTH-t erre a célra, amit az alábbiakban részletezek.

A helység neve: Kerkakutas,  Vas- és Zala megye határán.  A Vendégház tulajdonosa rádióamatőr( HA4XG)..
Szálláslehetőségek: 2 db. 2-ágyas stúdió, l darab 3-ágyas apartman és  2 darab 4-ágyas apartman, mind vizesblokkal.

Lásd: http://hetkutas.com/galeria.html

A jelenlegi helyzet: augusztus 23 és 27 között az összes szoba a miénk lehet.
Árak: személyenként és éjszakánként 2.500.-Ft, amiból a klub pályázati pénzének segítségével megpróbálunk egy kicsit lefaragni.


Reggelit fejenként 500.-Forintért kaphatunk, egyébként van főzési lehetőség: konyha, grillezés,  udvari szalonnasütő,  bogrács, és ú.n. tárcsa hússütésekhez.


Minden antennát használhatunk: 2-méterre  10-elemes Yagi, 50 megára  5-elemes yagi 15 méter magasan, rövidhullámon dipólok és G.p.-k: 80-métertől 2-méterig minden sávon dolgozhatunk. A készülékeket  a klub  viszi magával.

Ottlétünk alatt a hívójellel rendelkezők használhatják a  "HG0WFF"  hívójelet  (QTH: HA-009).

Mindenképp szeretném, ha ott lenne új amatőrvizsgásaink zöme,  és az  "öreg rókák" közül azok, akikre egy-egy témakör előadását rá lehetne bízni.  Természetesen  ezenkívül  szükség lesz  jól főző amatőrökre, élelmiszer-beszerzőkre és mosogatókra is.

Nem csak munka, tanulás lesz:  a 15 kilométerre levő Lenti városnak nagyon szép gyógyvizes strandja van,  sok szomszéd falu nevezetes tájközpont, ahová kirándulást tervezünk, valamint szerveznék tréfás rádióamatőr-témájú vetélkedőket, stb.

Nagytudású, barátságos és kedves rádióamatőr-vendégekre is adhattok tippet.

Vy 73 és 88: Jenő, HA5FA.


2010. június 16.

Az utóbbi hetek, napok hatalmas károkat okozó természeti csapásai ismét, sokadszorra felvetették
a rádióamatőr hírközlés alkalmazását ezekben a helyzetekben. Többször próbálkoztunk profiknál és
rádióamatőröket tömörítő szövetségeknél. Segítséget, pénzt vártak a profi háttértől, akiknek  ( még )
nem igazán érdeke annak bevallása, hogy adott helyzetben jól jönne a rádióamatőrök segítése.
Az RKSZ idejében se volt könnyű de most még nehezebb alkalmasságunk bizonyítása.
Tedd alkalmassá a rádiód hálózatmentes üzemre.!Legyen tartalék aksid, telepeid! Szervezz meg
biztos kapcsolatot a környezetedben lévő rádióamatőrökkel ! Vedd fel a kapcsolatot a polgármesterrel,
vagy más illetékessel. Lépj magad, ne várj központi segítséget !
Próbáljunk meg alulról építkezni. Igyekezzetek megjelenni a médiában. Tudjon a társadalom hasznosságunkról !
A nálunk sokkal gazdagabb, jobb hírközléssel rendelkező országok bevonják vészhelyzet hírközlésükbe a
rádióamatőröket... az első 24-48 óra a kritikus...
                                                                                          73   Bandi HA5WH /  HA5MRC

2010. június 14.

Lassan közeledik a 29.-i közgyűlésünk, ezzel kapcsolatos néhány fontos hír.

-A pontos cím:  XII. Böszörményi út 34, Gyermekkönyvtár.

-Eltelt a költözés óta 5-6 hónap, és felmerült egy fontos dolog hiánya:
 klubunk egyetlen rövidhullámú végerősítőjéhez  néhány éve  sikerült
 beszerezni 2 darab tartalék-csövet (4 darab 572 B van benne, "push-pull-parallell" működnek). A költözés során esetleg valaki véletlenül elvihette, mert sehol nem találjuk őket. Nagyon nehéz beszerezni (Amerikából kell megrendelni) és az ára darabonként 35.000.-Ft.  Nagy öröm lenne, ha előkerülnének.

-Már van jelentkező, aki fogja szedni a MOM-klubtagdíjat, és van, aki
 a jelenléti ívet fogja körbevinni. Nincs viszont jelentkező, hogy a klubtagjaink QSL-jeit valaki egy hatalmas fehér táblára felragassza, esetleg helyet hagyva azoknak, akik majd a Közgyűlésre hoznak a QSL-jükböl.
Ha nem  kész szendvicseket vásárlunk, hanem az elmúlt évek szokásához híven magunk készítjük azokat, akkor  kérünk 3-4 klubtagot, akik 40-50 perccel hamarébb megérkezve, szendvicseket készítenek, kávét főznek.

Előre is köszönve a segítségeket,  vy  73  de : Jenő, HA5FA.



2010. május 25.

Hosszas keresgélés és egyeztetés után végre örömmel bejelenthetem, hogy Rádióklubunk 2009. éves rendes Közgyűlését a Budapest XII. Böszörményi úton lévő Gyermekkönyvtárban  külön fizetség nélkül megtarthatjuk. Az

        időpont: 2010. június 29, kedden 18.00-órai kezdettel.

A pontos helyszínt még a szemrevételezés után részletezni fogom. Mivel több mint egy hónapunk van addig, kérem azokat, akik rajta vannak a MOM levelezőlistán, legkésőbb június 16.-ig válaszoljanak, hogy vették a hírt. 16.-a után a nem jelentkezőknek levelet kell küldeni, hiszen nincsenek a levelezőlistán  (vagy rossz a címük a listán, ezért töröljük).

A jelenlegi tanfolyam hallgatóit is szeretettel meghívjuk (ők még nem tagok, ott választhatjuk meg őket): Lajos, Szilárd, Gábor, Attila,...

  Mindenkinek vy 73  (a nőknek 88) :  Jenő, HA5FA.


2010. március 18.

A Budapesti Rádióamatőr Szövetség felkérésére a 2010. évi Szigeti Sportvarázs rádiós bemutatóját  a MOM Rádióklub rendezi.  A stáb: Grátz Péter: HA7GP, Küllős Miklós: HA5GO, Matzon Jenő: HA5FA és  Müller Zoltán: HA5OAA.

Budapesti Rádióamatőr Szövetség

1053 Budapest,   Curia  utca  3.sz.

A 2010. évi  Szigeti Sportvarázsra tervezett programunk: 

 

2010. június 4-5-6.

Helye: a M.A.C.-pálya bejáratánál.

-Egy működő rövidhullámú adó-vevőállomás segítségével bemutatjuk, hogy hogyan lehet rádiókapcsolatot létesíteni távoli rádióamatőrökkel  (idegen nyelveken: angolul, spanyolul, oroszul).

-Egy másik, ultrarövidhullámú adó-vevővel országon belüli  kapcsolatokat mutatunk be magyar nyelven.

-A terepen elrejtett miniatűr rádióadók megkeresése irányérzékeny  vevőkészülékkel: ez a rádiótájfutás  (vagy régi nevén:  „rádiós rókavadászat”)

-Morzeoktató berendezéssel próbaoktatást tartunk a jelentkezőknek.

-Egy külön információs asztalnál bemutatjuk a rádióamatőr sportokban szerezhető minősítéseket, relikviákat, valamint tájékoztatjuk az érdeklődőket az elsajátítási lehetőségekről (tanfolyamokról), illetve a lakásához vagy munkahelyéhez közeli Rádióklubokról.. Ugyanitt a sportág 2 kiválósága  (többszörös magyar bajnok, illetve világbajnok) érdekes történeteket mesél sportunkból.

Budapest, 2010. március 18.-án

Matzon Jenő
elnök