Gondolatok a 2020-as BÚÉK Aktivitás margójára

A BÚÉK Aktivitás ötlete a MOM Rádióklub volt elnökétől, Matzon Jenőtől (HA5FA) ered. Az volt a célja, hogy azokat a kezdő, vagy netán újra kezdő, gyakorlatlan rádióamatőröket is viszonylag egyszerű módon sikerélményhez juttassa, azokat akik eddig félszegen viszonyultak a rádiózáshoz.


Mivel a MOM Rádióklub nem rendelkezik versenyképes QTH-val, viszont baráti viszonyunk van a Jászsági Rádiósok Egyesületével, ezért sokszor volt olyan Aktivitás, amikor a Piszkésen került megrendezésre az esemény. De voltak olyan évek is, amikor a Piszkéssel párhuzamosan más budapesti magaslatról is folytattunk  aktivitást.
Mindenki emlékszik rá, hogy az utóbbi években, egészen tavalyig ez úgy zajlott, hogy egymás után nyolcszor kellett ugyanazzal a QTH-val, csak egymás után nyolc különböző frekvencián összeköttetést létesíteni. Ez nagyon hosszúra nyújtotta az aktivitást. És az első QSO-t követően valljuk be, nem támasztott extra nehézségeket a következő hét QSO „megcsinálása” elé…


A tavalyi Aktivitáson én is fent voltam a Piszkés-tetőn. És akkor fogalmazódott meg bennem, hogy kellene újítani a dolgon egy kicsit. Szerencsére HA7NS Béla, a QTH felelőse felkarolta az ötletet. Tetszett neki is, így felbátorodtunk és nekiláttunk a szervezésnek.
Kerestünk nyolc olyan állomást, amely nagyjából lefedi az országot és saját bevallása szerint rendelkezik a szükséges technikai feltételekkel, tapasztalattal. Senkit nem állt módunkban személyesen leellenőrizni és nem is akartunk elmenni ebbe az irányba. Végül is Ők tesznek nekünk szívességet…


Bizonyára vannak, akik életük folyamán sosem tévednek, és mindent hibátlanul csinálnak. Én nem ilyen vagyok. Én legfeljebb csak tanulni tudok a hibáimból és az eredményeimből... Egy biztos! Sok amatőrt megkerestünk (klubokat is) akik nem tudtak segíteni nekünk az aktivitás szervezésében... Ezek után csak azokra számíthattunk, akik örömmel vállalták ezt. Sajnos nem tudtunk mindenkit leellenőrizni, hogy megfelelő felszereléssel és tudással rendelkezik-e. Egy biztos. Senki nem jelentkezett önmagától (kivéve HA5KFZ-t), hogy szívesen segítene nekünk! Persze nem is tudhattak róla, hogy keresünk állomásokat a feladatra.


Ez egy olyan vállalkozás volt, amely egy csomó becslésen, feltételezésen és kompromisszumon alapult. Azaz, nem tudhattuk, mit hozhat a jövő.
Összeállt tehát a nyolc állomás. Azért nyolc, mert próbáltunk (tévesen) Jenő hagyományához igazodni. Kerestük az Alföld kimagasló hegységeit, bérceit, de sajnos azokat nem találtuk. Ezért döntöttünk arról, hogy legyenek Joker állomások, amik dupla pontot érnek (kedvezve az alföldieknek). Arra építettünk (joggal), hogy akik a múltban a Piszkést elérték, azok most is el fogják majd. Ugyanígy mi is a Hármashatár-hegyen elérhetők voltunk szinte ugyanolyan mértékben. A Misinán lévő pécsiek (HA3MRK) szintén nagy területet fedtek le.
Az aktivitás kiírását követően megkerestek néhányan, hogy szerintük a hat pont sokaknak elérhetetlen. HA7NS Bélával beszéltem erről és megerősített abban a véleményemben, hogy a hat pont a számítások alapján helyes érték. Tehát maradt a hat pont.


Közben hallottam a sok panaszkodást és nem kis lelki erő kellett hozzá, hogy kitartsunk a döntéseink mellett.
Elkezdődött az Aktivitás és nagyjából hozta az előre becsült eredményeket és nehézségeket.
Másnapra a Facebookon és egyéb csatornákon értesülhettem a pró és kontra véleményekről is. Megpróbáltam kihámozni a kavalkádból a csoportosítható véleményeket, illetve azok gyökerét.


A tények. Ez az új, „ránc-felvarrott” aktivitás valóban több nehézséget tartalmazott, mint az elődje.

Nem kétséges, hogy sokan ezért nem voltak vele megelégedve. Mi az, hogy korábban, otthonról az ágyban fekve megcsinálta nyolcszor egymás után „Piszkést”, most meg nem is hallott mindenkit?!!


Aztán voltak, akik azt mondták, ez az egész nem igazságos, mert Ők olyan helyen rádióztak, ahonnan nem sikerült teljesíteniük a 6 pontot és ez árulás velük szemben. Érdekes módon a szomszédságukból csináltak mások Péccsel nagy távolságú összeköttetést.

Aztán volt aki azt nehezményezte, hogy 20 méter magas árbócával és azon remek antennájával nem tudta átrádiózni a 250 méter magas dombságot. Pedig ő máskor mesés összeköttetéseket létesített oda.

Ezek az emberek talán elvárják a szervezőktől a maximális minőséget és erőbedobást, miközben ők nem hajlandók még minimális fejlesztésekre, vagy netán ideiglenes QTH-keresésre (arra az egy óra hosszára) sem.

Két állomás a kiírásban szereplő függőleges polarizáció ellenére vízszinteset használt. Hát igen. Ezzel most már nem tudunk mit kezdeni, csak a tanulságot levonni. Az egyikük az Alföld magasságában kb. 50 Wattal forgalmazott. Őt szinte senki nem hallotta. A másik a tengerszint fölött 200 méterrel, 400 Watt (!) teljesítménnyel adott. Mi ebből a tanulság? A rossz polarizációt nem ellensúlyozza a megnövelt adóteljesítmény és a jó magasság… Nem gondoltam, hogy ennyire meddő dolog a rossz polarizáció.


Az ilyen lehetőségeket a szervezés során igyekeztünk figyelembe venni, bekalkulálni. Abból indultunk ki, hogy ha valaki komolyabban készül és nem csak egy gumiantennás Baofeng-gel próbálkozik, elérheti Pécset, Budapestet és a Piszkés-tetőt, ami összesen 6 pont. És a többi állomásról még nem is beszéltünk.


Az Alföldről Székesfehérvár nem egyszerű. Mint kiderült, valami eddig ismeretlen ok miatt HA8AR Békéscsaba sem ért el sok állomást. Pedig Ő is jó polarizációval dolgozott. Az biztos, hogy két alföldi állomás közt nagy távolság csak magas tornyokkal lehetséges… Ez azt jelenti, hogy a mostaninál több alföldi állomást kell bevonnunk jövőre az Aktivitásba! Remélem, lesznek erre majd megfelelő vállalkozók.


A Nyugat-Dunántúl esetén is az látszik, hogy kellene még legalább egy állomás a Bakony környékén egy jó kis magaslati ponton.
Egy Zalai már csak Yagi-val érhetett volna el minket. Győrt és Székesfehérvárt talán sehogy sem a Bakony miatt. Pécs talán mindenkinek könnyen ment arra felé.
Elgondolkodtató, hogy velünk Siófokról is létesítettek összeköttetést (95km).


Szerencsére voltak sokan, akik gratuláltak az Aktivitást követően. És nem csak Budapest környékiek!
Ami már most is látszik. Ha lehetőségünk lesz rá, jövőre is megrendezzük ezt az Aktivitást. Kibővített számú szervezői állomásokkal és lehetőség szerint még jobb technikákkal.
Nyitottak vagyunk minden konstruktív kritikára. Tehát ne csak azt mondják a kritizálók, hogy ez így vacak és kész. Hanem azt is, hogy szerintük hogyan kellene jobban csinálni! És ha lehet, élni fogunk a javaslatokkal.


Ez egy aktivitás és nem verseny! Az oka egyszerű. Egy versenynek van első, második és harmadik helyezettje. Itt nálunk nincs ilyen. Itt mindenki nyertes, aki eléri a 6 pontot. Kap szép oklevelet. Akkor miért szerepel a kiírásban, hogy az első három legtöbb pontot szerző közt sorsoljuk ki a főnyereményt? Sajnos csak egy főnyereményünk van, és valahogyan el kell tudnunk igazságosan dönteni, ki kapja… Minek a főnyeremény? Azért, hogy ezzel is motiváljuk a résztvevőket a fokozottabb igyekezetre.


Mit kínál ez az BÚÉK Aktivitás? Kb. egy óra önfeledt szórakozást. Nem többet és nem is kevesebbet. Ennek a kimenetelén nem múlik a Világ jövője, tehát nem érdemes ebből kemény csatározásokat gerjeszteni. A szervezők részéről egyértelmű a jóindulat és a vágy, hogy tegyenek valamit a Magyar Rádióamatőr Közösség jövőjéért, összekovácsolódásáért. Az élet nem igazságos. Nem születünk mindannyian ugyanoda, ugyanolyan gazdag családba… Nem rendelkezünk egyforma jó QTH-lehetőséggel sem. Amit tehetünk, keresünk egy ideiglenesen jobb QTH-t és fejlesztjük a technikánkat, valamint a tudásunkat. Erre ez a rendezvény szerintem alkalmas.

A kiírásban nem igértük senkinek sem, hogy az Ő QTH-ja alkalmas lesz a 6 pont teljesítésére. Ezt nem is tehettük volna (nem vagyunk Antenna Hungaria). Volt akinek sikerült és volt, akinek nem. Annyit igérhetek csupán, hogy jövőre igyekszünk, hogy kevesebben legyenek a csalódott rádióamatőrök. Annak ellenére, hogy talán most sokan azt gondolják, hogy az Ő sikertelenségük sokkal nagyobb veszteség, mint a sokak nyeresége, akik rádióztak, örültek és reménykedtek még, ha talán nem is érték el azt a 6 pontot.

A Facebook-os "panaszkodók" közül azok voltak a legkiábrándítóbbak, akik egyetlen érvényes QSO-t sem tudtak csinálni (a log-ok alapján) sőt, az Aktivitáson sem indultak mondva csinált indokokra hivatkozva!

Ez az Aktivitás a számítások szerint a magyarországi hívójelesek kb. 3%-át vonta be egy kis Szilveszter előtti rádiózásba. Nem sok, de a semminél sokkal több!


Ez úton szeretném felkérni mindazon állomásokat (nem csak klubokat), akik úgy érzik, hogy minőségi módon tudnának csatlakozni a szervezői állomások csapatához, hogy jelentkezzenek ezen a honlapon a Kapcsolat menüpontban található lehetőségek egyikén. Senkinek nem garantáljuk, hogy őt választjuk, csak azt, hogy gondosan megvizsgáljuk a lehetőségeket!


Végül, de nem utolsósorban ez úton is köszönetet mondok minden szervezői állomásnak a munkájukért és minden résztvevő állomásnak az Aktivitásér!


Budapest, 2019. december 29.

                                                                               HA5JA Attila