BUÉK Aktivitás 2024-2025 Kiírása

Tisztelt Amatőrtársaink, Barátaink!

Ebben az évben is megrendezésre kerül a változatlan népszerűségnek örvendő, vidám hangulatú évköszöntő BUÉK Aktivitás! Ezzel szeretnénk kedveskedni minden amatőrtársunknak.

Ismét, országunk területén több Rendező állomás egy idejű bevonásával igyekszünk lehetőséget adni minden hazai, és külföldi közeli állomásnak, hogy teljesíteni tudják a kiírás feltételeit!

Az aktivitás célja, hogy a kezdő, vagy gyakorlattal nem rendelkező amatőrök is lehetőséget kapjanak egy könnyed, vidám, tét nélküli forgalmazásra, erősítendő az amatőr barátságot!

Az aktivitás szervezői a MOM Rádióklub, valamint a Jászsági Rádiósok Egyesülete. Az aktivitás lebonyolítását pedig még az alábbi táblázatban is szereplő  Rendező állomások is segítik.

Az Aktivitás technikai részletei az alábbiak.

Résztvevői: minden érvényes hívójellel rendelkező rádióamatőr illetve egyesület, akik a kiírás feltételeit teljesítik.

Rendezői állomások (hívójel sorrendben):

Hívójel QTH pont
HA1KHJ Győr 2
HA2TAT Gerecse 1
HG3A Pécs 2
HA4KYB Székesfehérvár 1
HA5KFV Budapest 2
HA5KDQ Budapest 1
HA8AR Békéscsaba 2
HA5KFZ Gödöllő 1
HG7KLF Piszkés-tető 2
HA7NS Jászberény 1
HA1KSS Sopron 2

Szabályok:
A Rendező állomások egy-egy (előre nem ismertetett) frekvencián "
CQ BUÉK AKTIVITÁS" hívás után várják a hívó állomásokat. A résztvevőknek szabályos összeköttetéseket kell létesíteni a Rendező állomások bármelyikével, de az egyéb állomásokkal létesített összeköttetések itt NEM számítanak! Egy Rendező állomással történt érvényes összeköttetés mindenkinél csak egyszer kerül figyelembe vételre! Senki ne hívjon egy állomást egymás után többször, mert a pontok száma ettől nem fog növekedni!


Az érvényes összeköttetéseknek minimálisan tartalmazni kell mindkét állomás hívójelét, az adott és vett riportokat és el kell, hangozzon a "Boldog Új Évet Kívánok" jókívánság! 
A BUÉK rövidítés mellőzendő!

Az aktivitás:2024 december 28ánhelyi idő szerint  18:00-20:00

Frekvencia:
145.300-145.550 MHz-ig, kivéve 145.500MHz.

Üzemmód:
Kizárólag FM (függőleges polarizáció).

Pontozás:

Minden "joker" állomás 2 pontota többi Rendező állomás 1 pontot jelent. Az teljesíti a feltételeket, aki minimálisan eléri a 7 pontot (érdemes jó helyre kitelepülni és több pontot is összeszedni)!

Idén is célunk a műholdas forgalmazás népszerűsítése, ezt az üzemmódot is használjuk a BÚÉK aktivitás ideje alatt. Az OQ100 műholdon, SSB üzemmódban is fogadjuk hívásaitokat és jókívánságaitokat a  10.489.888MHz (felmenő frekvencia) környékén, ahol több Rendező állomást is találtok majd. 

Ez az üzemmód 1 plusz pontot ér függetlenül attól, hogy hány QSO-t csináltál a műholdon keresztül!

LOG-ot Küldeni nem kell, a Rendező állomások LOG-jai az egyedüli mérvadók, azok alapján történik majd a kiértékelés! Utólagos reklamációkat technikailag nem áll módunkban kivizsgálni! Ez nem verseny, "csak" egy aktivitás, egy játék, amiben mindenki nyertes, aki részt vesz rajta.

Eredményhirdetés:

2025. január 31-ig megjelenik A MOM Rádióklub honlapján https://honlap.momrk.hu/
valamint a Jászsági rádiósok honlapján 
http://ha7klf.uw.hu/
azon állomások hívójelei, akik elérték minimálisan a 7 pontot.

A Díjátadó ünnepség várhatóan 2025. március 8-án 10 órától kerül megrendezésre a MOM Kulturális Központban (Budapest 12. kerület Csörsz utca 18.)

Nyereményre az tarthat igényt, aki minimum 7 pontot elért, a díjátadón személyesen megjelenik, és részvételi szándékát az eredményhírdetésnél megadott határidőig jelzia következő elérhetőségen

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Utólag ajándékot átadni, tárolni, postázni, mással elküldeni nem áll módunkban!

Tehát várunk minden HAM barátunkat az éterben, 2024 december 28-án, MEZ 18:00-kor, 2 méteren, illetve mikrohullámon!

Köszönjük minden résztvevőnek az aktivitáson való jelenlétet!

Kérünk, légy szíves segítsd a munkánkat azzal, hogy ezt a kiírást terjeszted a számodra elérhető körben! Köszönjük.

A változtatás jogát fenntartjuk!

Vy 73!

Az Aktivitás szervezői

We use cookies

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.